Mikulás ünnepség

2019. december 7-én ismét ellátogatott hozzánk a Mikulás. Délután fél 4-től gyülekeztek az izgatott gyerekek és szüleik a Collegium Hungaricum Berlin épületében, ahol rövidesen csodával teli élményekben lehetett részük.

Az ünnepséget egy gyönyörű koncerttel nyitották meg a Berlini Magyar Iskola tehetséges diákjai, Heisz Rozi, Jahn Emily, Labischinski Feliza és Labischinski Letícia. A lányok karácsonyi és Mikulás-dalokat játszottak furulyán, fuvolán, hegedűn és zongorán.

A koncert után Csingerálás következett Szalay Zsófival. A gyerekek boldogan táncoltak és énekeltek, egészen addig, mígnem a távolból meghallottuk a Mikulás szánjának csilingelését, és eljött az idő, hogy hangos énekléssel magunkhoz csalogassuk a Nagyszakállút, nehogy tovarepüljön a szánjával.

A kitartó éneklés nem volt hiábavaló, hiszen hamarosan meg is érkezett a Mikulás két hatalmas nagy zsákkal, melyek telis-tele voltak a berlini magyar gyerekek ajándékaival.

Az ünnepség méltó lezárásaként meghallgathattuk az Enghy Ábel által vezetett Berlini Magyar Kórus csodálatos karácsonyi repertoárját.

A rendezvényen a barkácsoló kedvűek sem unatkoztak, hiszen Rácz Enikő, a Magyar Iskola tanítónője vezette a kézműveskedést. Gyönyörű, csillag alakú karácsonyfadíszeket készítettek a gyerekek.

Köszönjük szépen mindenkinek, hogy velünk ünnepeltetek, és a szülőknek a sok finomságot és segítséget, amivel még varázslatosabbá tettétek ezt a napot!